A királyság ára
[ Rockzanza => Rocknotes => RadioiM ]
„Gyermekbetegségek”
1956 tavaszára Presley igen gyorsan összamerikai jelenséggé, ifjúsági bálvánnyá vált. A tizenévesek addig példátlan számban tódultak koncertjeire. Korai koncertjein elég sok botrány történt. Scotty Moore gitáros: „Amikor elkezdte, hogy 'You ain’t nothin’ but a Hound Dog’ a közönség őrjöngeni kezdett. Mindig úgyanúgy reagáltak Mindig ugyanaz az őrült tobzódás.” Amikor fellépett a Mississippi-Alabama Vásáron 1956-ban, vagy száz nemzeti gárdistának kellett körülvenni a színpadot, hogy megvédje a sztárt a felizgatott rajongók tömegeitől.
Néhány kommentátor és újságíró azt sugallta, hogy Presley veszélyt jelent a középosztálybeli fiatal lányok erkölcseire, mert „Presley nem csak egy újfajta zenét képvisel, hanem a végletes szexuális szabadosságot is.” 1956-ban a New York Daily News egy kritikusa írta, hogy a szórakozatató zene „Elvis Presley bohóckodásával, ’nyögdécselésével és sóhajtozásával’ eljutott a legmélyebb pontjára”. A római katolikus egyház hetilapjában, az Amerikában megbélyegezte „Óvakodjatok Elvis Presley-től” szalagcímű cikkével.
1956 augusztusában Jacksonville-ben (Florida) a helyi fiatalkorúak bírósága Presley-t barbárnak titulálta és letartóztatással fenyegette, ha a Jacksonville-i Florida Színházban is beveti szokásos erkölcstelen csípőmozgását, és előadás közben szeméremsértően rángatózik. A bíró azzal indokolta a korlátozást, hogy Presley zenéje és előadásmódja aláássa az amerikai ifjúság szilárd erkölcsi alapjait. Bár az előadás úgy zajlott, ahogy elrendelték, Presley keze és ujjai rázogatásával, gesztikulációjával gúnyt űzött a szigorú bíró úrból. Hasonló próbálkozások több mint egy évig próbálták még elejét venni Presley „bűnös és bűnre csábító mozdulatainak”. Például a sokat emlegetett The Ed Sullivan Show-beli szereplésén, amíg a Peace in the Valley című spirituálét énekelte, kizárólag deréktól felfelé vették fel, és így került képernyőre. Előírták neki, milyen dalt válasszon, vitatták énekstílusát és színpadi mozgását, megjelenését Végig az egész Állomokon helyi politikus nímandok tagadták meg az engedélyt Presley előadásaitól. Ez persze csak fokozta rajongói és az érdeklődők kíváncsiságát és Presley hírnevét, így bárhová elutaztak, hogy láthassák előadásait.
A rádióban a felnőtt műsorok szerkesztői vallásos meggyőződésükre hivatkozva közölték, hogy nem játsszák Elvis zenéjét, mert ez az „ördög zenéje” és leleplezve rasszizmusukat nyíltan hirdették, hogy Presley „nigger zenét” játszik, ami árt a fehérbőrű ifjúság erkölcsinek, ízlésének.
Több lemezét a pünkösdista igehirdetők mint istentől elrugaszkodott bűnös zenét ítélték el, és arra szólították fel gyülekezetüket tartsák távol magukat, otthonaikat, leküket és főleg gyermekeiket a pogány rock and rolltól (különösen ennek a hitehagyott pünkösdista kölyöknek a zenéjétől). Mindazonáltal a Presley rajongókban rejlő gazdasági potenciál gyorsan evidenssé vált a rádiók számára, amint a rajongók azokra az alternatív rádióállomásokra tekertek, ahol játszották a Presley-lemezeket, és így oda vitték a hirdetési bevételeket. Addig is, amíg a rádiók át nem váltottak, hogy mindenféle zenét játsszanak a televízióval való verseny hatására, a profitérdekelt rádióadók gyorsan megtanulták, hogy a szponzorok, hirdetők jóval több hirdetési időt vásárolnak az új ’rock’n’roll’ adóknál, amik közül néhányan hatalmas szeletet szeltek ki az esti-éjszakai középhullámú rádiópiaci reklámtortából.
1957. december 20-án Presley behívó parancsot kapott, ami kétéves katonai szolgálatra szólította az Egyesült Államok Hadseregébe. Presley aggódott azon, hogy ha két évre eltűnik a közönség szeme elől, az karrierje végét jelentheti. Hal Wallis pruducer és a Paramount addigra már 350 ezer dollárt költött Presley filmje, a King Creole előkészítésére, promóciójára és féltek a munka felfüggesztésének vagy (rosszabb esetben) félbehagyásának következményeitől.
Szerencséjükre a memphisi sorozóbizottság Wallis és Parker Ezredes közbenjárására haladékot adott Presleynek március 20-ig, így befejezhették a film forgatását. 1958. március 24-én Memphisben Presley bevonult a hadseregbe, behajózták Európába a George M. Randall fedélzetén Ray Barracks-hoz, Fiedbergbe, Németországba.
Presley a US 32. hadtest 1. zászlóaljának katonája lett. Nem kapott különleges kiképzést, nem rendelték különleges feladatok végrehajtására (El tudta kerülni a nehéz vagy monoton szolgálatot, sőt még énekelhetett is. A természetének, egyéniségének megfelelő feladatokat kapott hírnevének köszönhetően.) Katonai szolgálata erőteljes médiafigyelem kereszttüzében zajlott, rácáfolva Presley aggodalmaira, hogy a közönség elől való eltűnés helyrehozhatatlan kárt okozna népszerűségében. Bár a biztonság kedvéért még 1958-ban (behívója előtt) az RCA producere Steve Sholes és a Hill and Range kiadó minkatársa, Freddy Bienstock felvettek annyi ütős darabot, amiből mindből sláger lehetett, míg Presley két évig katonáskodott.
Németországi szolgálata ideje alatt kezdődött Presley egész életén át húzódó gyógyszerfüggősége. Egy őrmestere vezette rá az amphetaminok „jótékony” hatásának használatára. Akkoriban a katonák közül sokan kipróbálták ezeket a szereket, hogy az igencsak pörgös szolgálaton kívüli európai kalandok mellett, megfelelően el tudják látni katonai feladataikat is.
Amíg Presley karrierje egyre magasabbra hágott, édesanyja egyre kétségbeesettebbnek, depressziósabbnak és magányosabbnak érezte magát. Egyre inkább elhanyagolta külséejét, egészségét, meghízott és mindennapi szinten inni kezdett. Akarta Elvis sikerét, de nem azon az áron, hogy eltávolodjanak egymástól. A fiát körülvevő tömeghisztéria megrémítette. Az orvosok májproblémákat diagnosztizáltak nála, állapota folyamatosan romlott. Ebben az időben Presley Texasban állomásozott és sikerült eltávozást kapnia, és két napot anyjával tölthetett. Nem sokkal azután, hogy Presley visszatért a bázisra, édesanyja 1958. augusztus 24-én meghalt. Mikor Elvis értesült róla, hisztérikusan reagált, sírt, zokogott és a szemtanúk szerint napokig szinte meg se szólalt mély gyászában.
Presley mindemellett azt is bebizonyította parancsnokainak, hogy megbízható és keményen dolgozó újonc is tud lenni. Szolgálati előmenetele bizonyítja ezt: közlegényből fokozatos előléptetések során1960 januárjára őrmesterré nevezték ki, 45-ös pisztolyhoz és M1 puskához lövészjelvényt kapott és az M2-es karabéllyal mesterlövész lett, végül megkapta a Jó Szolgálátért Érdemérmet is.
1960. márciusában visszatért az Egyesült Államokba, és őrmesterként szerelt le.
Ha egy mozipruducer hajlandó volt elég sok pénzt fizetni, az „Ezredes” már adta is Elvist szinte bármilyen filmhez, aki így aztán 31 – szinte kivétel nélkül sablonos és nem túl színvonalas, egy kaptafára készült – filmnek lett főszereplője. Ezek a filmek ma már szinte csak az Elvis rajongók számára érdekesek, bár a kor közízlésének hű lenyomatai. Első filmje az 1956 novemberében bemutatott Love Me Tender. A Jailhouse Rockot (1957) és a King Creolt (1958) tartják legjobb korai filmjeinek.
Parker Ezredes végül magállapodott Hal Wallis producerrel (aki például a filmtörténeti jelentőségű Casablanca pruducere is volt) egy többfilmes, hét éves szerződésben, ami Presley-t nem zenés filmekben való szereplésre is kötelezte az 1960-as években. A szerződés tartama alatt Presley bért kapott a szereplésért, plusz részesedett a film profitjából – legtöbbjük kasszasiker lett. Leginkább zenei bázisú történetek voltak, és világosan jelezték az utat, ahogy Presley rock and roll lázadóból az egész család szórakoztatójává vált. Presleyt minden rendező dícsérte, akivel dolgozott, köztük a magyar származású Michael Curtiz (Kertész Kaminer Manó), aki a King Creole-t és a Casablanca-t is rendezte Mindannyiuk szerint Presley kifogástalanul udvarias ember és rendkívül keményen dolgozó művész volt.
Azt mondják, Presley csodálta Marlon Brando, James Dean és Tony Curtis stílusát és a hadseregből való visszatértekor mozicsillagként képzelte el karrierjét.. Ugyan nem volt igazán istenáldotta tehetség a színészszakmában, de kialakított egy csak rá jellemző filmstílust. A kora hatvanas évekbeli popfilmek, mint a Presley musical-ek és az AIP beach-mozijai legfőképp a tizenéves közönség számára készültek, a kritikusok szemében csak a „rossz ízlés panteonját” jelentették.
A hatvanas években, Parker tanácsára és parancsára (mert ő valóban parancsolt) Presley visszavonult a koncertektől és a televíziós fellépésektől. Egy kivétel volt, egy jótékonysági koncert, a Pearl Harbor-1961 és egy televízió show az ABC-n Frank Sinatra-val, a címe: Isten hozott itthon, Elvis. Presley elénekelte a Fame and Fortune-t és a Stuck on You-t és Sinatra-val duettben a Witchcraft/Love Me Tender-t. Innentől kezdve csak mozikat csinált. „Unalmas filmjeit okolta népszerűsége szürküléséért” – ahogy Priscilla Presley írta az Elvis és én című 1985-ös önéletrajzában: „látta és megvetette sablonosságukat és gyorsan lejáró szavatosságukat”. Sokatmondóan jegyezte meg: „Követelhetett volna jobb, lényegretörőbb forgatókönyveket, de nem tette.” A kritikusok (és az utókor) véleménye szerint a filmek forgatókönyvei sablonosak voltak, és a betét dalok is egyre rosszabbak, gyengébbek bennük. A későbbi filmeken látszott, hogy olyan emberek irányításával készültek, akik soha nem értették meg Elvis vagy a rock and roll lényegét. A Blue Hawaii 14 dalának felvételéhez csak három nap kellett. Julie Parrish a Paradise, Hawaiian Style sztárja (később a Star Trek sorozatban tűnt fel) állította, hogy Presley gyűlölte ezeket a dalokat, és nem bírta ki röhögés nélkül a felvételeket.
Bár a kritikusok levágták ezeket a filmeket felszínességük miatt, a rajongók mit sem törődtek ezzel. Tódultak a mozikba; a mozivászon volt egyetlen esélyük látni bálványukat, hiszen élőben ekkoriban nem lépett föl, különösen nem az Egyesült Államokon kívül. Hawaii filmjei jócskán fellendítették az új tagállam (1959) turizmusát. És nem egy legnépszerűbb dalai közül ezekből a fiilmekből származik. Az 1960-as években Presley 27 filmet csinált, amelyek cirka 130 millió dollárt hoztak, és vagy 100 millió lemezt adott el, amin 150 milliót kaszáltak. Mindezen felül ő volt a korszak egyik legjobban fizetett hollywood-i színésze. Azonban eljött az 1960-as évek vége, a fiatalok már áthangolódtak, kiszálltak a buliból, különböző szereket kezdtek szedni. A zenei szcénán olyanok tűntek fel mint a Jefferson Airplane, a Grateful Dead, a Doors, Janis Joplin, Jimi Hendrix és sokan mások, a hippivilág új ikonjai. Ez már egy másik univerzum volt Presley számára: Elvis Presley már nem volt a felnövekvő nemzedéknek elég cool, nem volt olyan számukra, mint valaha.
Presley 1967. május 1-én Las Vegasban (Nevada) elvette feleségül modell és színésznő Priscilla Beaulieut, akit még Németországban ismert meg, s aki vele volt végig az 1960-as évek folyamán. Priscilla 1985-ben kiadta Elvis and Me című bestsellerré vált könyvét, amiben nyíltan írt Presleyvel való kapcsolata minden vonatkozásáról. 1968. február 1-én megszületett lányuk, Lisa Marie Memphisben. Lisa Marie énekesnő lett. Első lemeze 2003-ban jelent meg: To Whom It May Concern. (Négy férjet fogyasztott el, köztük volt Michael Jackson popikon és Nicolas Cage sztárszínész. Lisa Marie - kárcsak anyja - a szcientológiai egyház elkötelezett híve. Az egyház tanaiba John Travolta avatta be őket.)
Presley csillaga leáldozóban volt tehát az 1960-as évek végén. Csinálta filmjeit és nem észlelte igazán, hogy Amerika egy gyökeres stílus- és ízlésváltáson ment át a Brit Invázió alatt és után. Behódoltak a Beatlesnek és Haight Ashbury San Fransico-sound-jának.
A késő hatvanas években folytatta a B kategóriás filmek sorozatát, jóllehet meglehetős profittal, de a megjelenő soundtrack-ek egyre silányabb minőségűek voltak. 1968 listáinak statisztikája jól mutatja, hogy lemezei egyre kevésbé kellettek a közönségnek. Egyre kevésbé volt megelégedve a pályafutása feletti irányítással, aminek az elmúlt hét évben teljesen alávetette magát; legkevésbé a filmes szerződésekkel, amik letompították kreativitását azzal is, hogy nem adhatott ki a filmtől független lemezeket és nem léphetett fel közönsége előtt.
Ennek felismerése vezetett a diadalmas televíziós előadáshoz, amit később ’68 Comeback Special-nek kereszteltek el. Az NBC sugározta 1968. december 3-án, és albumként is megjelent az RCA-nál. Jóllehet a Special hatalmas, lenyűgöző példányszámban jelent meg (nem lehetett a filmekhez és a soundtrack-ekhez hasonlítani), mégis intim és érzelmes hangot ütött meg, az érzelmileg szinte túlfűtött fellépéseken, amikből látszott, hogy Presley vissza kíván nyúlni saját rock and roll-gyökereihez (az 1961-es Pearl Harbor segélykoncert óta nem állt koncertszínpadon). A Rolling Stones magazin „fennséges érzelmű historikus rezonanciának” nevezte a Specialt. A '68 Comeback és Presley óriási sikeréhez nagyban hozzájárult a rendező és co-producer Steve Binder, aki keményen harcolt és dolgozott annak érdekében hogy a nagy show nehogy csak karácsonyi dalok érzelgős egyvelege legyen, ahogy Presley menedzsere eredetetileg tervezte.
1968 comeback-jét követte az 1969-es visszatérés a szabályos élő előadásokhoz, turnékhoz. Először is Las Vegasban, aztán végig az Államokon. (1969. és 1977. között, tehát nyolc év alatt 1.145 koncertet adott.) A visszatérés teltházas koncerteket biztosított, bár Presley dalrepertoárja világosan megmutatta, hogy nem közeledik a kor divatos pop-rock irányzataihoz, amelyeket olyanak határoztak meg mint a The Betles és a Rolling Stones, az 1960-as évek alapvető zenekarai, s amelyek tagjaira a korai Elvis hatalmas hatással volt.
Hét év a listáktól való távollét után, Presles Suspicious Minds című száma első lett a Billboard zenei listán 1969. november 1-én. NSzK-ban 1969-ben az In the Ghetto és 1970-ben Angliában The Wonder of You jutott a listák élére.
1969-1971 között Presley lemezei csak a kölünböző országok kislemezlistáin jelentek meg, bár ez volt az az idő, amikor ténylegesen az albumeladások váltak meghatározóvá. Presley albumeladásai pedig nem vetekedhettek az olyan előadókéival, mint a The Beatles, a The Rolling Stones, David Bowie vagy éppen a Monkees.
1971-től 1977. évi haláláig Presley a Stamps Quartet gospel együttessel dolgozott együtt, ők voltak a briliáns háttérvokál. A Stamps egy többször feléledő, az 1920-as évek óta létező énekes csapat, a mai napig adnak ki lemezeket. Presley előjött ezidőtájt néhány gospel albummal, amik három Grammy-díjat is kaptak a maguk kategóriájában. Utolsó éveiben fellépésein majdnem mindig szerepelt a How Great Thou Art, egy régi, 19. századi gospel, amit George Beverly Shea vezető gospelsztár tett híressé.
Az MGM filmre vett pár az International Hotelben tartott koncertet egy 1970-es dokumentumfilmhez – címe: Elvis: That’s The Way It Is, amiben bepillanthatunk a kulisszák mögé is. Az azonos című albunot később adták ki. Ez vot az első turnéja 1957 óta. A film és a lemezek (a két SP és az LP) több aranyérmet is kivívtak az USA-ban.
1971-ben a United States Chamber of Commerce (The Jaycees) „A nemzet tíz legkiválóbb fia egyikének” kiáltotta ki, és elnyerte a Bing Crosby Díjat a National Academy of Recording Arts and Sciences-től (ugyanaz a szervezet, amelyik a Grammy Díjat is osztja).
Az MGM filmre vett egy csomó showt ezekben az években, és az Elvis On Tour Golden Globe díjat kapott mint a legjobb dokumentumfilm 1972-ben. Egy tizennégy állomásos turnéja négy egymást követő napon teltházas előadással indult a New York-i Madison Square Garden-ben – Presley volt az első, aki ezt meg tudta csinálni. Az ezt követő album, az As Recorded Live At Madison Square Garden, háromszoros platina lett az Államokban, és több mint öt millió példányban kelt el szerte a világon. A turné után 1972. augusztusában kiadott egy kislemezt – Burning Love (Dennis Linde) / It’s Matter of Time, ami rendkívül jól fogyott, ám utóbb Presley utolsó Top 10 slágerének bizonyult az Egyesült Államokban.
Az 1973-as évet Presley két teltházas koncerttel kezdte Hawaii szigetén januárban. A másodikat szinte az egész világon közvetítették. Aloha from Hawaii koncertként vált ismertté, és az első műholdon sugárzott műsor volt a maga nemében, legalább egy milliárd néző kísérte figyelemmel – az 1973-as világ népességének egy negyede. Az Aloha From Hawaii via Satellite album persze első lett és egy évig fent is maradt a listákon.
1973-as válásuk után Presley egyre inkább magányosnak érezte magát, elhízott, gyógyszerfüggősége súlyosbodott, sokat romlott megjelenése, egészsége, viselkedése és ezzel együtt előadásai is.
Ennek ellenére Presley folytatta. Tömegek várták mindenhol és sikerlemezeket jelentetett meg. A How Great Thou Art élőlemeze egy 1974-es memphisi koncertről Grammy Díjas lett mint a ’Legihletettebb előadás’. Ez volt a harmadik és egyben utolsó Grammy-je a tizennégy jelölésből. Teltházas turnéi 1975-ig zajlottak. Az évet egy hatalmas koncerttel zárta Michigan-ben, ahol 62.000 rajongója előtt játszott.
Erre az időre túlsúlya már komoly problémát jelentett számára, egyrészt keményen dolgozott, hogy lefogyjon, extrém méretekben diétázott, másrészt azonban aztán mindig a falánkság bűnébe esett, és viszahízta a leadott kilókat. Környezetében mindenki számára nyilvánvaló volt, nincs elég akaratereje, hogy megszabaduljon fölösleges súlyától. Hasonlóképpen ahogy kényes volt megjelenésére, úgy öntudatos sértettséggel reagált a közönség elutasítására is. Az olyan újságfőcímek, mint az ’Elvis harca a középkorúsággal’ és az ’Idő kiégett gépet csinált Elvisből’ – nem voltak ritkák abban sz időben. Egy kritika például azt írta: ’Elvis kövér és előadása középszerű’.
Az 1970-es évek folyamán az RCA-nél egyre nőtt az aggodalom az Elvis Presley-cuccok jövedelmezőségét illetően: sokszor azért kellett élő felvételeket készíteniük, mert nem lehetett számítani rá a stúdiómunkában. Néha előfordult, hogy az RCA mobilstúdióját Gracelandbe küldték, abban a reményben, hogy elcsíphetnek egy inspirált, ihletett énekprodukciót. Néha a stúdióban teljesen elvesztette az érdeklődését az egész iránt és könnyen ingerültté vált. A legtöbb ilyen zűrös magatartás szorosan kapcsolódott egészsége lerobbant állapotához és folyamatos gyógyszerszedéséhez.
Rövid lemezfelvételi és fellépési szünet után Presley 1976 márciusában még egyszer újra visszatért egy új kislemezzel – Hurt és For the Heart. Március-áprilisban turnéba kezdett – és újra dugig teli házak és lelkes tömegek várták. Májusban megjelent a From Elvis Presley Boulevard, Memphis, Tennessee album és aranylemez lett. Május végétől egész novemberig kenényen végigkoncertezte egész Amerikát, és decemberben megjelent a Moody Blue kislemez.
Utolsó éve és halála
1977 beköszöntével világossá vált, hogy Presley egészségi és fizikai állapota egyre inább a hanyatlás jeleit mutatja. Ahogy az American Heritage magazin írta: „Elvis Presley karcsú, energikus, valahai önmagának grotesz karikatúrája. Iszonyúan elhízott, értelmileg eltompult a gyógyszertárnyi szertől, amit nap mint nap beszed, alig bírta túlélni ezt a rövid kis koncertet”. Alexandriában (Louisana) egy helyi újságíró panaszolta, hogy a sztár alig egy órát volt a színpadon és „alig lehetett érteni, amit énekelt és mondott”. Baton Rouge-ban Presley már egyáltalán nem tudott felmenni a színpadra. Képtelen volt kikelni hotelszobájában az ágyból, annak ellenére, hogy menedzser több mint egy órán át ébresztgette.
Április 21-én kezdődött az év harmadik koncertkörútja a Közép-Nyugatra. A beszámolók tanúsága szerint ez a turné nagyon nehezen ment le. Már a rajongók is észrevették Elvis lepattantságát, akinek az élete ekkor már a hotelszobákra és a spiritualista könyvekre korlátozódott és – persze – gyógyszerekre. Harc volt ez, hogy egy óráig a színpadon tudjon maradni, és elvégezze a kiszabott feladatot – show-ról show-ra.
Ennek dacára a július 19-i és 20-i show-t – Omaha (Nebraska) és Rapid City (South Dakota) - az RCA rögzítette egy új élő album számára és terveztek egy videót is megjelentetni Elvis In Concert (CBS-TV special) címmel, ami aztán el is kelt csak az Államokban vagy 3 millió példányban, de csak 1977. októbr 3-án Presley halála után jelent meg.
A júniusban kijött Way Down korong is platina lett az USA-ban és number one az Egyesült Királyságban, de csak Presley halála után, akkor viszont egyik napról a másikra.
Júliusban jelent meg Elvis Presley életében az utolsó album a Moody Blue. Jól ment a lemez, elérte az aranylemez státuszt még halála előtt. Ám Presley korai halála után, az USA-ban rögtön 1.5 millió példányra és világszerte 14 millióra ugrott az eladott másolatok száma.
Egy a környzetéből származó visszaemlékezés szerint Presleyt utolsó évében szinte teljesen ágyhoz kötötte állapota.
„A hogy egy városban leszállt a gépünk, egyből lefeküdt a szobájában, amint tudott. A show kezdetére kellett felkeltenünk..” Ezen az utolsó turnén előadásai elég vacakra és laposra sikeredtek. Amikor Rapid City-beli koncertjét adta „annyira ideges volt a színpadon, alig tudott beszélni… Kétségtelenül fájt neki a tudat, hogy milyen pocsékul néz ki, és tudta, az ő állapotában a színpadon nem tud az elvárásoknak megfelelni. Úgy nézett ki, mozgott és gesztikulált, mint egy kövér, köszvénytől béna öregember. Dőlt róla az izzadtság, mintha egy vödör vízzel nyakon öntötték volna.” – ráadásul orvosi tanácsra fűzőt kellett viselnie a színpadon!
Az utolsó koncert. Helyszín: Market Square Arena, Indianapolis. Időpont: 1977. június 26. Az Indianapolis Star írta: „A nagy kérdés., lefogyott vajon? Két évvel ezelőtti itteni legutolsó koncertjén Elvis jócskán túlsúlyos és beteges volt, előadása mondhatni letargikus. Amint az Arénában kihúnytak a fények, érezni lehetett a közönségen átfutó könyörgést: Elvis, nehogy kövér legyél! És akkor megjelent arany-fehér ruhában, fehér csizmában, és olyan energiával töltötte föl a színpadot, hogy mindenki megkönnyebbült. 42 évesen, dereka körül ugyan jelentős úszógumival, de olyan ellenállhatatlan erővel adta elő magát, mint az igazi Elvis fénykorában!”
Presley visszatért Graceland-be kéthónapos vakációra. Ritkán hagyta el lakosztályát, legfőképp annak is a hálójában tartózkodott. És 1977. augusztus 17-én be volt tervezve az újabb turné indítása.
1977. augusztus 16-án, graceland-i kastélyában (Memphis, Tennesse) a hálójához tartozó fürdőben a földön fekve találta 21 éves menyasszonya, Ginger Alden (színésznő, modell; szül.: 1956). Az orvosi vélemény szerint egy folt a fürdő padlójan azt mutatta Presley hányt és megbotlott vagy megcsúszott és kúszott még néhány lábnyit mielőtt meghalt. A Baptist Mamorial Kórházba vitték, ahol 15:30-kor az orvos halottá nyilvánította. 42 éves és 159 kg.
Találgatások – Nyugodjék békében?
A feltételezések legfőbb oka, hogy a 44 oldalas boncolási jegyzőkönyvet, amit a Baptist Memorial Kórház orvosai készítettek, s rajtuk és az apán, Vernon Presley-n kivül nem látta senki, 1977 októberében zár alá helyezték: 50 évig felbonthatatlan. A boncolás még tartott, amikor 1977 augusztus 16-án Dr. Jerry Fransisco, Shelby megye halottkéme sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Elvis Presley halálát szívritmuszavar okozta, gyanús körülmények nincsenek.
Hamarosan kitudódott, hogy Presley holttestében legalább tízféle, jelentős mennyiségű drogot találtak, amelyek közül néhány együtt akár halálos kombinációt is jelenthetett.
Elvis Presley már régóta gyógyszereken élt, és élete utolsó évében is rengeteg (egyes adatok szerint vagy 12.000 db) tablettát íratott fel, szedett be. Éppen tudhatta, hogy milyen hatásuk lehet, és szervezete már csaknem immun volt a gyógyszerekkel szemben. Ráadásul halála napján kellett volna elkezdenie újabb turnéját Kicsi a valószínűsége, hogy túladagolta volna magát, vagy halálos kombinációt vett volna be.
Mivel a boncolási jegyzőkönyv titkos, számos találgatás látott napvilágot az Elvis halálát követő években:
1) "Halálos betegség végzett vele" Bár Elvis Presley egészségi állapota igencsak romokban volt, és egyes betegségei krónikusnak voltak tekinthetők, de valószínűleg nem tervezett volna komoly szellemi és fizikai erőnlétet igénylő turnét, ha tudta volna, hogy halálos beteg.
2) "Elvis öngyilkos akart lenni, ezért túladagolta magát." Ennek ellentmond, hogy a halála előtti estén környezetének és fiatal kvázi-menyasszonyának, Ginger Aldennek is beszélt az elképzelt esküvőjüről, amit a turné utolsó állomásán, Memphisben jelentett volna be.
Drog ügyek
A feleség, Priscilla 1985-ös könyvében leírta, hogy Presley súlyos álmatlanságtól szenvedett. 1962-re, mire Graceland-be költözött, már növekvő mennyiségben függőséget okozó szereket szedett, hogy aludni tudjon. Drogpályafutását még a seregben kezdte amphetaminokkal, amik a katonák a szolgálatban ébrenmaradáshoz szedtek. Priscilla arról is beszámolt, hogyan ébredt általában du. 4 körül Presley altatós álmából, jópár óráig még kábán és érzékenyen, ingerülten. Aztán Dexedrint (amphetamin) kezdett szedni – az álmosság ellen. Priscilla állította, hogy „látta Elvis életének problémáit, amiken sokat rontottak a felírt gyógyszerek”.
Arról is ír, hogy kipróbálták a marijuánát is, de Elvis nem szerette, mert farkaséhes lett tőle, és nem akart hízni. Elvis utálta az „utcai szereket”, és elmeséli hogyan próbálták ki az LSD-t. Mindketten úgy érezték, hogy „extrakülönleges élmény” volt, de féltek is tőle, és még egyszer nem próbálták ki. Amikor Presley a lelki békéjét kereste, konzultált egy indiai guruval is (akárcsak a Beatles és mások is abban az időben) és számos spirituális utat ajánló könyvet is elolvasott, mint Aldous Huxley: Az érzékelés ajtói (egyes vélemények szerint a The Doors neve is innen származik) és Timothy Leary: Pszichedelikus tapasztalás.
Bernard J. Gallagher írja a drogok használatáról: „Társasági vagy rekreációs használatuk általában ártalmatlan, de intenzív és megrögzött használatuk végzetesnek bizonyulhat: Ez Elvis Presley esetében is igaz volt.”
Albert Harry Goldman Elvis: az utolsó 24 óra című könyvében odáig ment, hogy Elvis öngyilkosságot követett el a szerek túladagolásával. David Stanley, Elvis féltestvére, aki Graceland-ben tartózkodott, amikor Presley meghalt, állítólag kivitte a tűket és a drogos pakkokat a helyszínről, mire a helyszínelők megérkeztek, mert nem akarta, hogy a Presley nevet öngyilkossággal vagy kábítószertúladagolással hozzák összefüggésbe. Ezeket a szóbeszédeket Elvis családja és barátai igencsak elutasították.
Bár az énekes visszaélt a drogok használatával, Priscilla azt írta, hogy ő maga ezt nem gondolta így, hiszen orvos írta fel neki a szereket, és nyilvánosan mindig tagadta, hogy illegális drogokat használna. Egy Richard Nixon amerikai elnökkel való találkozójukon kérte az elnököt, nevezze ki a Narkotikumok és Veszélyes Drogok Hivatalának „szövetségi ügynökévé”.
Peter Guralnick zenei szakíró Elvis könyve (Careless Love: The Unmaking of Elvis Presley) szerint a droghasználat közrejátszhatott a középkorú férfi halálában, akinek szívproblémái voltak. Senki nem zárta ki a kodein pirulák okozta allergiás sokk lehetőségét, amit a fogásza javaslatára szedett… a laboratóriumi vizsgálatok mindazonáltal 14 gyógyszert mutattak ki Elvis szervezetében, s ebből 10 meghatározó mennyiségben volt benne.
Mindenesetre Presley személyes orvosát, Dr. George C. Nichopoulos-t felmentették Presley halálának felelőssége alól. „Dr. Nick” – ahogy általában ismerték és nevezték – mintegy 10.000 adag amphetamint, barbiturátot, narkotikumot, nyugtatót, altatót, hashajtót és hormonkészítményt írt fel Presley számára. 1995 júliusában Nichopoulos doktor engedélyét felfüggesztették, miután a Tennessee Orvosi Vizsgálóbizottság úgy találta, hogy indokolatlanul nagy mennyiségű függőséget okozó drogot rendelt számos páciensének.
3) "Elvis kóros falánkságban (bulimia) szenvedett, a szíve nem bírta tovább” De Elvis még a halála előtti éjszakán is sportolt, a boncoláskor a szívén nem találtak halálos kórra utaló elváltozásokat.
4) "Elvis Presley gyilkosság áldozata lett, a maffia végzett vele, mert nem akarta, hogy egy bizonyos perben, ami Elvis halála napján kezdődött volna, tanúvallomást tegyen a bíróságon."
Az elmúlt 25 évben ez utóbbi feltevés - valószínűleg képtelensége miatt - feledésbe merült, annak ellenére, hogy Vernon Presley a halálesetről értesülve azonnal gyilkosságról beszélt a környezetének, s ezt a véleményét a természetes halálról szóló hivatalos jelentés után is fenntartotta.
Az elmúlt években az FBI több alkalommal is nyilvánosságra hozott Elvis Presley-vel kapcsolatos, korábban titkosított dokumentumokat, s ezekből kiderült, hogy a halála napján Elvist és az apját is egy nagyszabású csalási ügyben koronatanúként valóban beidézték a memphisi bíróságra. A Presley-család tagjai áldozatként egy olyan ügybe keveredtek, amelynek felderítésén az FBI ügynökei már évek óta dolgoztak, s a nyomozás érdekében még a maffiába is beépültek. A bűnszövetkezet - milliárd dolláros nagyságrendben - ismert üzletemberek és közismert személyiségek mellett bankokat és más pénzintézeteket károsított meg jelentős összegekkel. Az egyik károsult Elvis Presley, akit magánrepülőgépe megvásárlása ürügyén csaknem l millió dollárral vertek át.
A történet dióhéjban: 1976-ben Frederic Pro, aki az Air Cargo Express Inc. képviselőjének adta ki magát, vételi szándékkal jelentkezett a Presley-családnál. Az FBI nyomozói később kiderítették, hogy ő a befolyásos alvilági kapcsolatokkal is rendelkező Alfredo Procr, aki sok nagyösszegű pénzügyi csalást követett már el. A gyanútlan sztár is bedőlt, 950.000 dollárért eladta repülőgépét, amit Pro üzembe is állított, de elfelejtett kifizetni. Majd a felszólitások után a családhoz érkező csekkjeiről kiderült, hogy fedezetlenek. Több hónapos huzavona és igérgetések után végül a család ügyvédje akkor tett feljelentést ellene, amikor 1976. október 19-én a Wall Street Journal nagy leleplező cikket közölt a korábbi csalásokról, s a cikkből az is kiderült, hogy csalók szoros kapcsolatban állnak alvilági körökkel, konkrétan néhány keresztapával is.
Az FBI Fountain Pen-hadművelet név alatt indított el nyomozást, amibe a Presley-éket is bevonták. Elvis ezidőtájt környezete számára furcsán kezdett viselkedni, gyakran állig felfegyverezte magát, hálószobájában, fürdőszobájában is fegyvereket tartott, fegyveresen lépett szinpadra… Az FBI védőőrizetét kezdetben ugyan visszautasította, de Gracelandben megerősítették a testőrséget. Utolsó turnéjára azonban - roadoknak álcázva - két FBI-ügynök is elkisérte. Szemtanúk azt is megfigyelték, hogy ezeken a koncerteken a "királyt" már úgy őrizték, akár az Egyesült Államok elnökét.
A turné végeztével Elvis otthonában is furcsán viselkedett. Környezetének vallomásai szerint többször úgy kellett visszatartani, nehogy egy Thompson géppisztollyal és két 45-ös Colttal vadászni induljon, leszámolni a mocskos disznókkal, akik átverték. Elvis élete utolsó hónapjaiban aggódott Lisa Marie-ért is, akit attól féltett, hogy elrabolják. Telefonokat kapott. Ismeretlenek fenyegették, hogy őt is, a családját is kinyírják, ha nem viselkedik okosan. A maffia-kapcsolat és a titkos FBI-nyomozás ismeretében mindez - utólag - érthető, de Elvis viselkedése akkoriban még mit sem sejtő legszűkebb baráti köre, családtagjai körében is megütközést keltett.
Az FBI-nál 1977 július 27-re összeállították az "Elvis-ügy" aktáit , s elküldték az Igazságügy Minisztériumba, Washingtonba. Az akció megkezdésére hamarosan megérkezett az engedély, s augusztus elején be is indult a gépezet. Elvis ügyében - többek között - Philip Karl Kitzer, Frederic Pro és Laurence Wolfson ellen adtak ki körözési parancsot, akik valamennyien szoros kapcsolatban álltak a Cosa Nostra-val. De a szövetségi nyomozóiroda még négy, velük kapcsolatban álló maffiozó letartóztatását is tervezte. A bírósági kihallgatások kezdetét augusztus 16-ra tűzték ki, de Elvis Presley váratlan halála keresztülhúzta a számításokat.
Így aztán Vernon Presley mellett a Gracelandbe kiszálló nyomozók is számoltak egy esetleges gyilkossággal. A helyszínre érkező FBI-ügynökök - négy rendőr és egy orvosszakértő társaságában (véletlen baleset! természetes halál!) - a helyszíni szemlén a hálószobában és a fürdőszobában több olyan injekciós tűt találtak, amelyeket minden kétséget kizáróan drogok beadására használtak. Jónéhány fegyver is hevert szanaszét a szobákban, mintha Elvis azt akarta volna, hogy mindig a keze ügyében legyenek.
A gyanús körülményekre utaló jelek szembetűnőek voltak, de a halállal kapcsolatos hivatalos közlemény után már senki nem kereste a válaszokat a magától adódó kérdésekre.
Például: Elvis a turné kezdete előtt 5 nappal teljeskörű orvosi vizsgálaton vett részt, s túlsúlyától eltekintve egészségesnek találták. De ha egészséges volt, miért halt meg természetes okból? Mennyi ideig feküdt holtan a fürdőszoba padlóján? Hol volt a szolgálatot teljesítő személyzet, akiknek a fürdőszoba közvetlen szomszédságában volt a szobája? Igaz-e, hogy egy újságiró telefonhívást kapott a halálesetről két órával azelőtt, hogy a mentősöket riasztották? Miért takarították fel a szobákat a nyomozók megérkezése előtt? Mi okozta a a szemtanúk által azonnal észlelt, erőszakosságra utaló jeleket a fürdőszobában? … A kérdésekre - hivatalosan - soha nem adtak választ. A nyomozást gyakorlatilag el sem kezdték. Az Egyesült Államok legismertebb polgára halálának gyanús körülményei vajon miért nem késztették ügybuzgalomra a memphisi rendőrséget? Pedig a temetést követően Vernon Presley továbbra is állította, hogy fiát - kábítószerek túladagolásával - meggyilkolták.
bizalmi embere, Ricky Stanley elismerte, hogy miután reggel 6.30-kor altatót adott át Elvisnek, maga is Demerolt vett be, s délig aludt. Az álmatlan Elvis másfél órával később már képtelen volt felébreszteni. Igy a sztárnak az ujabb adag altatót Stanley helyett Delta Mae nagynéni vitte fel az emeletre. Ő látta élve utoljára Elvist.
(Sokak szerint Presley ma is él…)
Utolsó kommentek