Gyökerek, eredet, ősök
A fekete zene szintén ezidőtájt bukkant a hallgatag mélyből a csacsogó felszínre. Az első jazzlemezt New Yorkban 1917-ben vágták. A kor vaudville sztárja, Mamie Smith (1883-1946) Crazy Blues-a (1920) volt az első blues, ami országszerte ismertté vált.
Bessie Smith (1892-1937) 1923-ban lépett Mamie zenei nyomdokaiba első blues felvételeivel. Igazából egyikőjük sem volt tipikus blues zenész - „vándorló utcai előadó Délről”.
1926-ban „Blind” Lemon Jefferson személyében már egy igazi bluesman, lépett be egy vezető lemezstúdió (Paramount ) ajtaján.
Nem véletlen, hogy a múlt század ismert lemeztársaságait ebben az időben alapították. 1924-ben a Music Corporation of Americá-t (MCA) Chicagoban mint tehetségkutató ügynökséget. A német Deutsche Grammophon (DG) elindította a Polydor társaságot lemezei külföldi terjesztésére. 1926-ban a General Electric a Radio Corporation of Americá-val (RCA) startolt. 1928-ban a Columbia Broadcasting System-et (CBS) 47 társult állomással alapították meg. 1929-ben Angliában megszületett a Decca mint klasszikusokat kiadó társaság, és az RCA felvásárolta a „His Master’s Voice” gramafonos-kutyás Victor Talking Machines-t. 1931-ben alakult az EMI - a Gramophone és a Columbia brit leányvállalata fúziójával - megnyitva a legnagyobb lemezstúdiót Londonban az Abbey Roadon.
A lemeztársaságok rájöttek, hogy a korabeli hanglemez technika nem elégíti ki a tömegigényeket. 1926-ban – főleg a filmgyártás segédleteként - a Vitaphone bevezette a 16-inch átmérőjű acetát-bevonatos sellakk lemezeket, amiket 33 1/3 percenkénti fordulattal játszottak le (a méret és a sebesség úgy lett kialakítva, hogy megfeleljen egy korabeli filmtekercs lejátszási idejének), de a zeneipar eleinte alig figyelt fel rá.
A változások izgalma és lendülete éreztette hatását a konzervatív tradicionális szórakoztató zene területén is. 1925-ben a Mills Brothers kitalálta a borbélyműhely hangzást ("barbershop harmonies"), ami minden későbbi énekegyüttes hangzásának referenciája, mintája lett.
1926-ban felvette első lemezét Harry Lillis "Bing" Crosby sajátosan „búgó” énekstílusával, amit egy új technikájú mikrofonnak is köszönhetett, ez később a fehér amerikai középosztály kedvelt hangzása lett.
Meglehet nem volt igazán a kor közkedvelt, kommersz, „populáris” zenéje, de 1927-ben vette kezdetét a későbbi hatásában óriási jelentőségű német zeneszerző, Kurt Julian Weill (1900-1950) és a drámaíró Bertold Brecht együttműködése, ami olyan dalokat, zenei betéteket, felvételeket eredményezett, amelyek egyesítették magukban a jazz, a folk, a chanson, a pop, az opera, az operett, a revü, a melodráma és az érzelmes dallamvilág elemeit (egyedülállóan a zene történetében). A Bicska Maxi-balladát vagy a Surabaya Johnnyt világszerte számtalan változatban éneklik és fütyülik, míg a Koldusopera 80 évvel bemutatása után is töretlenül népszerű, Weill zeneszerzői életműve a maga sokrétűségében és teljességében szinte ismeretlen. Weill nemcsak a zenés színház új stílusát teremtette meg, de zenekari és kamaraművei is a 20-as évek avantgárdjának javához tartoznak. A zenés színházzal való kapcsolata először három egyfelvonásos operát eredményezett. Ezt követően az 1927-es Baden-Baden-i Kamarazenei Fesztiválra Weillt is felkérték, hogy komponáljon új művet. Dalciklust tervezett, s megfelelő szöveget keresvén, a kezébe került egy verseskötet, Bertolt Brecht Házi Imakönyve. Brecht 5 Mahagonny-éneket javasolt megzenésítésre. Az együttműködésből született meg az úgynevezett Kis Mahagonny a később sok feldolgozást megért Alabama-song-gal.
A rock’n’roll kifejezés, szófurdulat egyidős a fenti zenetörténeti eseményekkel. Trixie Smith (1895-1943) négy évvel azelőtt vette fel My Man Rocks Me With One Steady Roll (1922) című dalát, mielőtt Chuck Berry született.
1934-ben John Lomax és fia, Alan a déli államokból származó fekete zenéket kezdett gyűjteni, és felfedezték a „rocking and reeling” gospel stílusát, kiadványaikkal évekkel, ha nem évtizedekkel megelőzve korukat.
Utolsó kommentek