[ Rockzanza => Rocknotes => RadioiM ]
Előzmények, háttér
Szórakozató zene a háború ideje alatt és az azt követő évtizedben
Meglepő, vagy sem - de a 2. világháború Amerikában gazdasági fellendülést hozott, és közvetett módon zeneipart is rásegítette a fejlődés új útjaira.
A háború évei alatt vált Bing Crosby White Christmas című slágere (1942) minden idők legkelendőbb dalává (és maradhatott is az még jó 50 évig).
A háború alatt követték a disc jockey-k, a lemezlovasok az amerikai csapatokat külföldre első ízben.
A háborús években, 1941-ben történt, hogy egy arkansasi rádióállomás, a KFFA Sonny Boy Williamsont, a Chicago blues kiemelkedő képviselőjét alkalmazta termékhirdetésre, elsőként hirdetett tömegeknek egy fekete blues énekes.
A haború idején történt, hogy márkákat (label) alakítottak ki - a Savoy (1942) és a King (1943) – kifejezetten a fekete zenék népszerűsítésére.
Szintén ezekben az években alapították a Capitolt Hollywoodban, az első nagy lemezkiadót, ami nem New York-ban működött (1942), és ugyanígy a Mercury-t Chicagoban (1945).
A háború évei alatt fejlődtek ki a "barbershop quartet"-ek (doo-wap pacsirtákkal) az Ink Spots lassú, melankolikus stílusából, és váltak a Ravens, az Orioles és a Clovers lezser, pörgősebb, innovatív előadásmódjává. A doo wop stílus a háború utáni nagyobb énekesbandák egyvelegéből született. A The Ravens és a The Ink Spots dzsesszes, popos stílusa és az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő soulos énekestársulatok, mint a The Clovers és a The Drifters sajátos hangzásvilága olvadt össze. Az ‘50-es évek egyik kiemelkedő kvartettje volt a The Orioles, akik Sonny Til édes tenorjával kísért balladák és hot jazz keveréket játszottak A stílus jellegzetessége, hogy a hangzásokat elkülönítették egymástól. A basszus szintén el volt szeparálva, hogy ezáltal jobban hangsúlyozza és kísérje a dallamot.
A háború végére Amerika valósággal felvillanyozódott – a szó legtágabb értelmében. A háború véget ért, az USA győzött, kitört a béke és a gazdaság felpörgött, dőlt a lé. Az új kedély és a felfokozott hangulat a populáris zenét is továbblendítette.
Az 1940-es évek a technikában és a stílus terén is fejlődést hoztak. Ahogy az elektronikus hangszerek egyre kifinomultabbak, változatosabbak lettek és egyre inkább elterjedtek, hatottak a zenészek játékstílusára, előadásmódára, a hangszrelések bővülő lehetőségeire egyaránt.
1945 körül Les Paul (sz. Lester Polfus. 1916) - aki még 2006-ban 90 évesen is két Grammy díjat söpört be - feltalálta az "echo delay" (visszhangosítás), a "multi-tracking" (többsávos) technikákat (1953 – többsávos Ampex magnetofon), a sound on sound felvételi módszert, és egyéb technikai újításokat alkalmazott, amiket évekkel később újra felfedeztek producerek és hangmérnökök szerte a világon.
1946-ban Muddy Waters (sz. McKinley Morganfield, 1945) feljátszotta a Chicago electric-blues első lemezét. Ezzel egy szenzációs pályafutás vette kezdetét, és a blues egy markáns irányzata. 1943 nyarán Waters chicagoi rokonaihoz költözött, akusztikus gitárját a nagybátyjától kapott elektromosra cserélte, és kialakította a klasszikus „chicagói blues” zenekar felállását: gitár, ritmusszekció és szájharmonika. Miközben teherautósöfőrként dolgozott, társaival különféle klubbokban játszott a város déli és nyugati részén. Olyan elismert zenészekkel ismerkedett meg, mint Big Bill Broonzy, Memphis Slim és Tampa Red. 1946 elején alakította meg Jimmy Rogers gitárossal és Little Walter szájharmonikással a Headhunters-t, melynek dobosa „Baby Face” Leroy Foster lett. Hírneve akkor kezdett nőni, amikor az Aristocrat Records (a későbbi Chess Records) szerződtette. Első kislemeze 1948 -ban jelent meg (I Can't Be Satisfied / I Feel Like Going Home). Tradicionális dalokat játszott rajta, de mivel pick-upot és erősítőt használt, a közönség a megszokott gitárhangzás helyett valami sokkal erőteljesebbel, izgalmasabbal találta szembe magát. Sokan ezt a lemezt tekintik a modern blues origójának. [Becenevéről –'sáros víz' – két magyarázat: az egyik szerint még kisgyerek korában kapta, mivel állandóan egy patak partján játszott; a másik egy szelng kifejezéssel hozza kapcsolatba: I have drunk muddy waters, ami kb. annyit tesz, 'padlón vagyok'.] Kevés olyan blues zenész van, aki akkora hatással volt a blues és a rock későbbi fejlődésére, mint Muddy Waters.
1947-ben a Billboard (a legjelentősebb, 1895-ben New Yorkban alapított, a szórakoztatózenével és szórakoztatóiparral foglalkozó szaklap, "a szakma bibliája") hasábjain Jerry Wexler szakíró (később az Atlantic pruducere, többek közt Aretha Franklin viselik keze nyomát) bevezette a "rhythm'n'blues" terminusát erre az újszerű blues hangzásra.
Egyre több márka született, hogy a négerek zenéjét kiadja, terjessze, mint a Modern (1945), a Specialty (1946) és az Imperial (1946), mindhárom Los Angelesben.
Az Atlanticot (1947) New Yorkban alapították, hogy a jazz, a rhythm'n'blues és a pop határán mozgó fekete zenéket forgalmazza.
Az Aristocrat, vagy későbbi ismertebb nevén a Chess (1947) pedig kifejezetten a rhythm'n'blues-ra koncentrált: két lengyel születésű zsidó alapította Chicago déli részén.
A fekete zene egyre keményebben, ütősebben (rocking) szólt, ahogy Roy Brown (1925-1981) énekelte soul-os stílusú énekében a Good Rockin' Tonight in Texas című sikerszámában (1947), vagy ahogy a detroiti rhythm'n'blues szaxofonista Wild Bill Moore (1918-1983) mutatta fel a We're Gonna Rock We're Gonna Roll-ban (1948) és az azt követő I Want To Rock And Roll–ban (1949), a szakirodalomban mindkettő pályázott az első rock’n’roll lemez címre.
Utolsó kommentek