„A lot of people seem to think I started this business, but rock 'n' roll was here a long time before I came along. Nobody can sing that kind of music like colored people. Let's face it, I can't sing like Fats Domino can. I know that.”
***** Elvis Presley
[ Rockzanza => Rocknotes => RadioiM ]
Rock'n'Roll 1951-57
Komoly listát tesz ki azoknak a daloknak a felsorolása, amik az első rock’n’roll historikus címkére pályáznak (és nem csak a címükben utalnak a „rocking"- hintázás, rázkódás, rockizás kifejezésre). A köztudatban köztudott, hogy az első rock and roll szám Bill Haley és az ő Üstököseinek a Rockja az óra körül – azóta is jár az óra megállás nélkül. Azért a szakma kissé árnyaltabban közelíti meg a kérdést. A Guttenberg Galaxisban a Sebők-Jávorszky féle Rocktörténet I.-ben is oldalakat böngészhetünk végig ezügyben.
Gyorslista – előképek/-hangok
1920/30 …már előre (vagy vissza?) veti árnyát: rock itt, rock ott, rock lent, rock fent, rock körös-körül…
"My Daddy Rocks Me (with One Good Steady Roll)" (1922) Trixie Smith – sajátos backbeat és az egyik első „rock az óra körül” - (ami ugyebár a itt „megállás nélkül mint a gép”-szerű jelentéssel bír) tematika. A szó modern értelmében nem rock’n’roll – csak egy lassú moll-blues, de ugyebár a címe…! (nomen est omen)
"Pine Top's Boogie Woogie" (1928) Clarence „Pinetop” Smith – az egyik első ’bugivugi’ sláger. Szövegében olyan rock’n’roll toposzokkal, mint hogy „a lány a piros ruhában” addig innen „el nem megy” („not move a peg” – rongyláb) „amíg rázhatja” és „hetyeghet”.
"Tiger Rag" (1931) Washboard Rhythm Kings – egy méltánytalanul abszolút figyelmen kívül hagyott társaság rikoltozó, sikoltozó énekükkel, furcsa tigris üvöltéseikkel, washboard (hullámos mosófa) reszelésükkel. Pedig ők ösztönös zenéjükkel megelőlegezték számos afro-amerikai házikészítésű hangszerekkel játszó jug band (kanna zkr.) és skiffle band megjelenését; a szokatlanság és közízlésen kívüliség érzetét, ami az autentikus rock’n’roll jellemzője volt megjelenésekor, és maradt sajátja azóta is.
1930/40 Hot swing
„Sing, Sing, Sing” (1937) Benny Goodman – Gene Krupa őrült, zseniális, szaggatott dobolásával. Krupa zenészi habitusában és egzaltált showman mivoltában megelőlegzi a későbbi rock’n’roll dobolást és az extrém egyéniségek sorát.
"Roll 'Em Pete" (1938) Pete Johnson és Joe Turner – tapsolós, szinkópás boogie-woogie és emellett a blues verzék mesteri összeboronálása.
„Flying Home” (1939) Lional Hampton and His Orchestra – Illionis Jacquet tenor szaxiszólójával – a későbbi R’n’R szólók mintája és referenciája: érzelmes, csillogó, hosszú, elbyújtott szóló - nem csupán instrumentális megálló a dalban, hanem annak kulcsmotívuma. Volt ennek a dalnak egy jazz-kamara változata is a gitáros Charlie Christiannel, aki a bebop legjelentősebb elektromos-gitárosainak egyike.
„Boogie Woogie Bugle Boy” (1940) The Andrews Sisters – ez a dal számos proto-rock’n’roll elemet tartalmaz, amiből később főleg az énekegyüttesek profitáltak. Az Andrews nővérek a mai napig a legnagyobb példányszámban eladott női vokálegyüttes (75-100 millió példény, kicsit több nint 600 felvétel – Wikipedia).
"New Early In The Morning" és "Jivin' The Blues" (1940) John Lee „Sonny Boy” Williamson – mindkét felvétel igen nagy hatással volt a chicagói kisebb blues és proto-rock combókra, akik Lester Melrose Bluebird label-je körül tömörültek. Egyike az első felvételeknek, ahol hangzásban a dobnak kiemelkedő szerepe van.
"Rock Me” (1942) Lucky Millinder Orchestra with Sister Rosetta Tharpe (ének, gitár) – egy gospel városi bluesként elővezetve. Rosetta Tharpe az 1930-as 1940-es évek nagy gospel úttörője a spirituális szövegeket ötvözte a korai rock jegyeivel.
"The Joint is Really Jumpin' at Carnegie Hall" Judy Garland és Jose Iturbi – az Ezer mosoly című filmben (Thousands Cheer, 1943) – boogie-woogie (a rock’n’roll elismert elődje) hangszerelésén kívül megjegyzendő, hogy szövegében – „when they start to rock” – a rock kifejezést egyszerűen zenei formulaként használja (hiszen ezidőtájt általában - kétértelműségét kihasználva - inkább a szexre vonatkoztatták)
"I Wonder" (1944) Cecil Gant – egy korai néger ballada, ami később széleskörben népszerű és sokszor feldolgozott dal lett. Gant az első népszerű néger tenor, a Harlem Hit Parade (a színes lista) akkori number one-ja.
„The Honeydripper” (1945) Joe Liggins and the Honeydrippers – izgalmas előadásban szintetizálták a boogie-woogie zongorát a jazz-zel és egy folk örökzöld a "Shortnin' Bread" riffjével (18 héten át vezette az R’n’B színes listát).
Késő 1940es évek: rhythm and blues vagy rock and roll?
"Oakie Boogie" (1947) Jack Guthrie; "We're Gonna Rock, We're Gonna Roll" (1947) Wild Bill Moore…
„Good Rocking Tonight” (1947) Roy Brown és Wynonie Harris – mindketten afro-amerikai zenészek: Brown eredeti verziója inkább jump blues, Harrisé közelebb áll a rock’n’rollhoz. Később Elvis Presley is feldolgozta és kevésbé szellemdúsan Pat Boone; "Guitar Boogie" (1948) Arthur „Guitar Boogie” Smith
1949 A rockin’ lemezek éve – számos olyan felvétel született ebben az évben, amit különböző szakírók a korai rock and roll eklatáns példájaként emlegetnek.
"Rock Awhile" Goree Carter (Houston, Texas) – Goree már akkor Chuck Berry-futamokat pöngetett, mikor még Berry meg sem jelent a színen. Néhány zenetörténész ezt a lemez tekinti az abszolút első rock’n’rollnak, amit valaha felvettek (Houston - Freedom Records).
"Drinkin' Wine Spo-Dee-O-Dee" Stick McGhee and His Buddies – az egyik első pro-tipikus R’n’R dal. Később Jerry Lee Lewis, The Killer emlékezetes feldolgozásában is sikeres.
„Rag Mop” szerzők: Johnie Lee Wills és Deacon Anderson – újszerű hangzás - nagy sláger. A szövege egyszerűen leginkább a címe kibetűzve. Később az Ames Brothers ének quartet vitte igazán sikerre.
"We're Gonna Rock this Joint Tonight" („Rock the Joint”) Jimmy Preston and His Prestonians – gyakran ismerik el ezt is a rock and roll prototípusának (utóélete: 1951 – Jimmy Cavallo és 1952 – Bill Haley and the Saddlemen. Marshall Lytle a Comets basszistája szerint ez volt az egyik dal, ami Alan Freedet a rock and roll terminushoz vezette (bár Freed maga korábbra teszi az időpontot).
„Saturday Night Fish Fry” Louis Jordan and his Tympani Five – hatalmas és hatásos sláger volt. Egy New Orleans-i halfogást mesél el, aminek egy rendőrakció vet véget – a refrén ezt ismételgeti: "It was rocking. It was rocking".
„The Fat Man” Antoine Dominique "Fats" Domino – Fats itt wah-wah száj trombitát ad elő. Ez volt első Top40 slágere, sokak szerint az első rock’n’roll dobogó legesélyesebbje. A lemezen a ritmusszekció átható back beatje dominál. A dal alapja Drive’em Down (Willie Hall, aki lemezt ugyan soha nem készített, de rendkívül nagyhatású előadó és pianista volt) "Junker's Blues"-a.
Az 1950es évek NA EZ MÁR VÉGRE ROCK AND ROLL A JAVÁBÓL
Ebben az időben szinte általános volt a populáris zenének ezen a fertályán, hogy a legtöbb számnak több élete volt: egy korai rhythm and blues változata, amit aztán később rock and rollosítottak. Gyakran az első változatot fekete művész adta elő, míg a másodikat fehér. Sokáig és sokan ezeket a fehér változatokat lenézték – néhányan még ma is - mint a fekete eredeti szimpla kihasználóit, mint olcsó származékokat, utánzatokat, mint a szükséges rosszat a zenei átmenetben, fejlődésben. Pedig nem mind volt halvány imitáció, és olykor komoly és alapvető átdolgozások is születtek szimpatikus előadással… és nem egy közülük felülmúlta az erdetit.
"Rock Me to Sleep” szerzők: Benny Carter-Paul Vandervoort II (1950) – előadó: Helen Humes, feldolgozta: a Marshall Royal Orchestra.
„Sixty Minute Man” (1950) Billy Ward and the Dominoes – ez volt az egyik első giga-Rhythm&Blues-sláger: átgázolt az összes létező listán, és a vokálgrupp maga (amelyben Clyde McPhatter, a nagyhatású afro-amerika énekes is feltűnt) sokszor szerepelt Alan Freed korai show-iban.
„Rocket 88” (1951) Jackie Brenston and his Delta Cats (valójában Ike Turner and the Kings of Rhythm) és Bill Haley and the Saddlemen – mindkét változat – teljes joggal - ki lett kiáltva az első határozott rock and roll lemeznek a legkülönbözőbb szakértők keze nyoma által.
„Crazy Man, Crazy” (1954) Bill Haley and his Comets – az első rock and roll lemez a Billboard Magazine listáján. És nem feldolgozás, hanem originális! Haley iskolai bulikon, ahol játszottak, hallotta a kifejezést, mikozben a közönség őrültmód rockizott ezerrel.
„Rock Around the Clock” (1954) Bill Haley and his Comets (lemezre véve: 1954 árilisában) – az első number one rock and roll lemez. Innen április 12. A ROCK AND ROLL SZÜLETÉSNAPJA. Sokszor és sokan állították, hogy ez a szám röpítette a rockot a fősodorba. Eleinte nem kapkodták a lemezt, mint cukrot, de aztán egy (később tipikussá vált, s a mai napig trendi irányzatot teremtő) fergeteges, amerikai gimis (high-school) film, a Blackboard Jungle (Evan Hunter – aki igazából Ed McBain [szül. Salvatore Lombino] a krimikirály - regényéből írta és rendezte Richard Brooks) betétdalaként a (tini)lázadás jelképe lett és e film hatása az örökkévalóságba repítette. A bomba robbant, a detonáció még ma is megrezegteti néha a világot.
„That’s All Right (Mama)” 1954 Elvis Presley (1954. július) – Arthur „Big Boy” Crudup (1946) dalának feldolgozása. Elvis első lemeze. B oldalán a „Blue Moon of Kentucky” countryja. Producer Sam Phillips – élőben egyszerre vették fel az egészet és egyből nyomták lemezre.
„Shake, Rattle and Roll” (1954) Big Joe Turner és Bill Haley and his Comets – Haley változata volt az első nemzetközi rock and roll sláger. Valójában megelőzte a „Rock Around the Clock”-ot néhány hónappal, bár ezt adta ki később. Tulajdonképpen feldolgozásnak tekinthető, de Haley verziója lényegesen különbözik Turner-féle eredetitől – szövegben, hangszerelésben. Az eredeti is vezető shouter blues sláger volt. Később Elvis Presley 1956-os előadásában a Turner szöveget kombinálta a Haley zenével, első nemzeti televíziós fellépésén.
„Sh-Boom” (1954) a Chords és aztán a Crewcuts – ebben az esetben az utóbbi tényleg halvány utánzat lett, de a doo-wop irányzat úttörője.
„Maybellene” (1955) Chuck Berry – a Rolling Stones Magazine azt írta erről a gyönyörűségről: itt született meg a rock’n’roll-gitár. Berry első lemeze, első slágere.
„Blue Suede Shoes” (1955) Carl Perkins – a rockabilly és a country elemeiből építkező pop dal. Korai R’n’R sztenderd. Igazán nagy sláger Elvis Presley-vel lett. (Később 1001en feldolgozták, arról nem is beszélve hányan énekelték, -ik a zuhany alatt…)
Amint arról volt már szó,
az ember, akiről híresztelni szokás, hogy „feltalálta” a rock'n'roll terminust, egy fehér clevelandi disc-jockey, Alan Freed. 1951-ben döntötte el – Leo Mintz Record Rendezvous üzletének sikerén meditálva -, hogy indít egy rádióműsort. Ez volt a Moondog Rock'n'Roll Party, hogy fekete zenét sugározzon főleg fehér tizenéveseknek, akik zabálták ezt a zenét, de nekik szóló műsor nemigazán volt. Met bár más fehér DJ-k is próbálkoztak már és folyamatosan születtek is hasonló műsorok mindenfelé Amerikában, de Freed a fekete zene iránti abszolút rajongása, lelkesedése bizonyult csak igazán Államok-szerte ragályosnak. Ugyanebben az évben (1951) megszületett az igazi rock and roll az igazi rock’n’roll party-hoz - Ike Turner Rocket 88-a.
És még ebben az évben kitört Gunter Lee Carr We're Gonna Rock–jára az új táncőrület, a rock’n’roll-láz, amire már minden épkézláb tizenéves himbálta volna csipejét. Amerika-szerte mindenki csak rockizni akar. De sajna az előadók leginkább négerek voltak, a lemezeiket csupán kis kiadók terjesztették lokálisan. Kellett egy rádió, ami Holdkutya névre hallgat, és éjszakánként az égre üvölti az új idők, új dalait (bocs).
A lemezipar elővigyázatos és óvatos volt, hiszen ezt az új zenét szinte kizárólag feketék csinálták - a pénz viszont leginkább – nem meglepő módon - a fehérek zsebében volt Ezt az ellentmodást próbálták feloldani és a mérhetetlen közönségigényt, mondhatni éhséget kiaknázni a jólfésült Bill Haley felfuttatásával. És az ő sikere bebizonyította a lemezgyártóknak is, hogy hatalmas közönsége van ennek a zenének, és ez a közönség mindenre el volt szánva, hogy hallgathassa, élvezhesse, fogyszthassa ezt a zenét és mindig, mindenhol járhassa a rock’n’rollt.
Tehát a fehéreknél volt a pénz, de a feketék csinálták a legizgalmasabb muzsikákat. Ez piaci rést teremtett a független márkáknak, akik fekete művészek zenéit vették fel és jelentették meg főleg a fehér közönség, annak is tizen-, korahuszonéves szegmense számára, de ez így – fekete fehéren - még sosem válhatott volna tömegpiaccá. Hisz tudjuk – az előítéletek enyhülése és a törvényhozás jószándéka ellenére is - azért az USA jórészt még fajilag megosztott ország volt. Kevés esély volt rá, hogy egy fekete énekes, előadó olyan népszerű legyen, mint mondjuk Frank Sinatra vagy Nat King Cole volt. Amikor Sam Phillips a Sun Records-t alapította Memphisben (Tennessee), akkoriban tette híres kijelentését - „Ha találok egy fehér fickót, aki fekete hangon képes énekelni, milliomos leszek”.
A rock’n’roll az elejétől fogva nem fülbevaló, hanem elsősorban talpalávaló muzsika volt. Tökéletes volt ehhez szigorú ritmikus váza, ami valósággal táncba lökte, húzta hallgatóit és szerfelett erőszakosan felbirizgálta kedélyüket. A négyes ütemben az „off beat” mindig túlhangsúlyozott - hangsúlyozása tehát nem 1-re és 3-ra esett, mint a hagyományos európai tánczenékben, hanem 2-re és 4-re, mint a néger jazz-ben. A rock’n’roll combo általános felállása: gitárok, basszus, dob, billentyűs esetleg fúvósokkal kiegészítve. A szinkópák, ritmikai eltolások, elébe vágások, átkötések szaporasága csak még inkább kihangsúlyozta a ritmus-vezérelvet. S mindez történt a lehető legnagyobb hangerővel. Borzongató!
Mindezt még tovább vadították a show-val – a zenészek, énekesek élő fellépéseinek kihangsúlyozott testközeliségével, ahol az előadók is, a közönség is gyakran igencsak „belelendültek”. A régi big bandek és énekeseik a rock’n’roll dühödt harcosai mellett nagyon vérszegénynek tűntek a fiatal közönség szemében.
A R’n’R zenei felépítése ugyan eléggé egyszerű, de tartalmazott azért kifinomult és hatékony vonásokat. Ilyen volt az a-b-a dalforma következetes alkalmazása: téma, variációk a témára és a téma ismétlése. És a témát sokszor ismételték, gyakrabban a korábban megszokottnál. Ez fokozta és elmélyítette a hatást. És ez a zene igazán ’catchy’ volt – fülbemászó és magával ragadó. Nehéz volt tőle szabadulni, és a közönség ezt nem is akarta. A dalszerzők műveit az elektronikusan torzított ének, az elhangolt zongorahangzás, a hatásos gitártorzítások. A dübörgő dob és basszus csak még lehengerlőbbé tették.
Frank Sinatra, Nat „King” Cole és a tradicionális amerikai sztárok énektechnikájukban kínosan ügyeltek a szép és tiszta hangzásra, az artikulációra. Na, ennek egycsapásra vége lett. A rockénekes spontánul, személyesen, sokszor szinte artikulálatlanul, rekedten suttogott, sikított, csuklott, hörgött közvetlen a hallgatóság fülébe és szívébe. Gyakran saját, vidékies, a kiművelt fülekben prosztó akcentusukban énekeltek, ami – ne feledjük – általában a közönségnek is sajátja volt. A tömeghisztéria mellett igazából önkifejezés is volt ez a zene. A fiatal előadók általában saját dalaikat adták elő. Ez is elválasztotta, megkülönböztette őket a slágergyáros időktől. Fényévekre volt ettől Tin Pan Alley világa.
Sok énekes, gitáros, zongorista lett híres a rock első éveiben, de hárman voltak, akik igazán megcsinálták a rock and roll karakterét, édesből keserűből kifőzték, jólfésültből és kócosból igazi borzas rock’n’roll fazonra vágták:
Utolsó kommentek